És most egy rövid részlet a „meséből”
„MÉZIKE
Édu és Médi nagyon szerették egymást, ezért aztán addig simogatták, szeretgették egymást, míg egyszer csak megszületett Mézike, a gyermekük. Mézike nagyon okos volt, sokat kérdezgette szüleit és a felnőtteket, amit azok mondtak neki, azt megjegyezte. Ezért olyan dolgokat is tudott, amit más kisgyerek még nem. De még ez sem volt elég neki, mert Ő mindent tudni akart. Így aztán egyszer csak azt vette a fejébe, hogy Ő bizony meg akar tanulni kengurun lovagolni. Édu, az apukája azt mondta neki:
- Kicsi vagy még a lovagláshoz.
Médi, az anyukája meg azt mondta:
- Mézike a kengurunak nincs háta, mint a pacinak arra nem lehet felülni, meg akkorákat ugrik, hogy lefúj róla a szél. –
Mézike nem értette miért akarják lebeszélni, kicsit vitatkozott, és még este is duzzogva feküdt le, de végül úgy aludt el, hogy az aranyszőrű kenguru hátán lovagol.
Aztán felébredt.
Felült az ágy szélén, és lelógatta a fejét a mellkasára, és jobbra balra lóbálta, így ébresztgette magát. /A nyakizmoknak teljesen el kell ernyednie, lógnia kell a fejének és a válla jobbra – balra billegetésével hajtja egyik oldalról a másikra a fejét. Legalább 6 pár lóbálás a cél./ Egymás után háromszor nagyot ásított, / Energia ásításnak nevezik, minél nagyobbra kell nyitnia a száját. Jó hatású, ha kitátott szájjal az állkapocs izület, fül felőli oldalát masszírozzuk közbe./ majd felállt és nagyokat nyújtózkodott. / A nyújtózkodás az egyik lábról indul és az ellenkező oldali kar fej fölé emelésével, az ujjhegyre nézéssel végződik. Majd csere. Legalább 6 pár nyújtózkodás a cél./ Aztán megdörzsölte a szemét, hogy jobban lásson. /Szemtorna: Mindkét hüvelykujjunkat megtámasztjuk a fül előtt a pofacsonton, behajlított mutatóujjunkkal a szemöldök alatt többször végighúzzuk, majd ugyanezzel a tartással a szemgödör alját is megmasszírozzuk./ Az orrát is megdörzsölte, /Szemtorna része: összezárt hüvelyk és mutatóujjunkat ráültetjük az orrnyeregre, majd le és föl mozgatjuk. A lefelé mozgásnál kevésbé, a felfelé mozgatásnál erősebben kell nyomni az ujjunkat./ hogy jobban érezze a szagokat, és gyorsan fogat mosott, mert azt sohasem felejtette el.
Kezdett ébredezni - gondolta gyorsan felöltözik és lemegy reggelezni. Odaállt a nagytükör elé, mert szerette nézni magát fésülködés és öltözködés közben. Éppen a haját igazgatta, mikor megszólalt a tükör:
- Helló
Mézike úgy meglepődött, hogy hátraugrott, de bátor volt, így nem futott el, hanem azt mondta:
- Helló. Te ki vagy?
- Én vagyok a Tükör király, Csodatükör ország királya. – válaszolt mosolyogva a tükör.
- Az meg mi? – kérdezte Mézike. Nem szokott hozzá, hogy olyanokat mondanak neki, amit nem ért.
- Csodatükör országban minden gyereknek teljesül minden vágya. Neked nincs valami vágyad?
- Nekem csak ez az egy ágyam van. – felelte Mézike mert nem értette, mit jelent az, hogy vágy. Tükör király mosolygott ismét és azt mondta:
- A vágy, az olyan álmod, amire folyton gondolsz, de még nem teljesült.
- Ja?! Hát akkor nekem is van vágyam – mondta boldogan - meg akarok tanulni kengurun lovagolni.
- Hűha – mondta a király – Ezt tényleg nem könnyű teljesíteni, de ha belépsz Csodatükör országba, és minden próbát kiállsz, akkor meglátom, hogy mit tehetek érted.
- Az előbb nem azt mondtad, hogy minden vágyam teljesül? – kérdezte Mézike, mert tényleg nagyon okos volt.
- A vágyaidat Neked kell elérned, én csak ahhoz segítelek, hogy azokkal találkozhass, akik megtanítanak arra, hogy merre menj, hogy rátalálj az aranyszőrű kengurura. Na, belépsz Csodatükör ország kapuján?
Mézike gondolkodott egy kicsit, mert nem akarta elsietni a döntését, majd nagy bátran azt mondta:
- Csodatükör ország királya veled megyek, de mit kell tennem?
- Örülök, hogy így döntöttél. Nézz mélyen a szemembe, gondolj a kengurudra, és csináld utánam, amit mutatok. De pontosan ám! – figyelmeztette a Tükör király…
/ Bekapcsoló gombok:
1. Agygombok; vese 27 semleges ujjtartással (a kulcscsont és a szegycsont találkozásánál, mindkét oldalon, a hüvelyk, illetve a mutató és középső ujjbegyével) masszírozni, míg a másik kéz a köldökön van (a hüvelykujj a köldök felett az állra nézzen)
2. Földgomb; egyik kéz köldöktartás, a másik kéz mutató és középső ujja a szeméremcsont alján, levegővétel, majd kézcsere.
3. Térgomb; egyik kéz köldöktartás, a másik kéz mutató és hüvelykujja a farkcsontot masszírozza, levegővétel, majd kézcsere.
4. Egyensúlygomb; egyik kéz köldöktartás, a másik mutató és hüvelykujjat a fül mögötti csontdudor mögött kell tartani, levegővétel, majd kézcsere.
Keresztbelendítések:
Álló helyzetben a jobb könyök közelítése a bal térdhez, majd csere. A hát mögött a jobb karral megérinteni a bal bokát, majd csere.
Azonos oldali lendítések:
Álló helyzetben jobb könyök a jobb térdhez, majd csere. A hát mögött a jobb kézzel a jobb boka megérintése, majd csere./
- Ezt a sok mindent meg minek kell csinálni? – kérdezte Mézike
- Ez egy titkos kód. Csak akik ezt ismerik és elismételik minden nap, azok jutnak be az országomba.
Érted, Mézike? – Mézike sűrűn bólogatott – Ha országomban valami baj érne, ezeket a mozdulatokat elismételed, és én hipp és hopp megjelenek.
Most hunyd be szemed, és mire kinyitod, már Csodatükör országban leszel.