A festés az önkifejezés egyik eszköze.
Ismerünk olyan sérült embereket, akiknél nehézséget jelent a kommunikáció, de alkotásaikkal mégis mindent el tudnak mesélni. És ismerünk zárkózott, sérült gyermekeket, akiknek a festés, mentőöv lehet az értelmes felnőttkor megélésére. A festés a vad fantáziák, érzelmek, érzések korlátok nélküli megjelenítésére ad esélyt, és a hozzáértő személy számára is esély, hogy ezen keresztül tudjon segíteni.
A színek és a megformált alakok bármikor megváltoztathatók, és az újonnan elkészült kép – ami abszolút értelemben is az övé – már valahogy barátságosabb, könnyebben el lehet fogadni, hogy nem egy sötét erővel, csak saját belső, tökéletlen képeivel áll szemben. És persze így már könnyebben le is lehet számolni velük.
Elgépiesedett világunk szinte termi a bal agyféltekei dominanciát. Így a valódi kreativitásnak kevés esélyt adunk, és inkább a reproduktív kreativitás, és kombinációs készségünk fejlődik, fantáziaképeink kifakulnak. Következményként, tudatos szinten hozunk meg döntéseket, és egyre inkább elhanyagoljuk azt az energiát, amit az ösztönvilágunk, lazán, görcsök nélkül hozzá tehet, terveink sikeres kivitelezéséhez.
A festésterápia foglalkozásain, a számunkra fontos embereinknek kitalálunk egy színt, majd megálmodunk velük egy /nonfiguratív/ kompozíciót. A terapeuta segítségével kiértékeljük a művet. Ekkor a legjelentősebb tapasztalat, hogy egy – egy alak, vagy szín újabb és újabb gondolatokat, emléket ébreszt fel, mely segít helyre rakni a kapcsolatot, és a hozzá kötődő érzéseket. Nagy, belső felismerések törnek felszínre.
És a felismert igazság kötelez!